Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Évek óta őrizgetek egy tenyérnyi térképet az íróasztalom üveglapja alatt. Országaira szabdalt Európa. Ahogyan bő két évtizeddel ezelőtt azt elképzelték. Rajta már önálló állam az akkori Jugoszlávia minden egyes tagköztársasága, sőt a két autonóm tartománya is. Esetünkben e két utolsó az igazán érdekes. Mostanában meg kiváltképpen. A déli tartomány elsősorban abból a szempontból, hogy éppen most himbálják, ringatják erőteljesen – idegen kezek – azt az oly sokszor emlegetett szerb bölcsőt. A hintáztatás pedig oly heves, hogy könnyen megeshet, egy óvatlan mozdulattal kifordítják belőle a gyereket. Ha a felemás helyzet végérvényes rendezése úgy kívánja, minden szentimentalizmus nélkül meg is teszik.
Vele ellentétben az északi szerb gyarmat sorsa még túlságosan képlékeny, még meglehetősen bizonytalan. Állapota csak annyira stabil és megbízható, mint a vízen a buboréké. A gazdasági önállóságról meg a szépen hangzó függetlenségről egyelőre még csak álmod(oz)ó Vajdaság most még legfeljebb csak egy tekintélyes kis domborulatot jelent a nagy szerb(iai) szőnyeg alatt. Amit most még közömbös tekintettel kerülgetnek. Amin átlépnek. Amin most még rajta taposnak. Megléte azonban az idő múlásával egyre irritálóbbá és kellemetlenebbé válik. És nem lehet majd a végtelenségig azt színlelni, hogy ha egyszerűen nem vesznek róla tudomást, akkor majd előbb-utóbb magától eltűnik. Mert nem fog.
Tehát a húsz évvel ezelőtt felvázolt kis térkép tulajdonképpen a jelenlegi helyzetet vetítette előre. Minden-minden úgy történt, ahogy előre meg volt írva, rajzolva. Ami el tudott szakadni, az idővel el is szakadt. Ami képes volt önállósulni, az a saját lábára állt. Semmi sem tudta azt meggátolni. Mindegyik ország kiharcolta az önállóságát, kivívta a maga függetlenségét. Fegyverropogással, vérrel, verítékkel, könnyekkel, vagy csak csendben, békében, civilizált tárgyalások útján. Mára már csak a mi Vajdaságunk maradt meg a keserű/sanyarú rabszolgaságban, csak ez a minden szempontból letiport tartomány maradt teljesen szabad prédaként más keze-lába. (Alighanem mi leszünk majd az indiánregénybeli utolsó mohikán. Igen, a halott indián. Az, amelyik jó indián.)
Sajnos, olyasmit a legnagyobb jóindulattal sem állíthatunk, hogy azért értünk is folyik a harc. Mert agyafúrtan megszerkesztett tervek szerint és igen látványos módon dúl ugyan a fosztogatásos csata, tombol a zsákmányszerző háború, csak éppen mindez nem az érdekünkben történik, hanem ellenünkben. Szemlátomást orozzák el a javainkat, és csak úgy söprik ki a saját tulajdonunkat. Nem csupán annyit vesznek és visznek el, amennyit nem szégyellnek, hanem mindent-mindent, ami csak mozdítható. A tökéletesen megrendezett és levezényelt rablóprivatizáció esztendei után most már odáig jutottunk, hogy a vadidegen, jöttment szerb pénzemberek magát a szent anyaföldet is kivásárolják a lábunk alól. Ami pedig nem egyszerűen csak baj, hanem egyenesen katasztrófa.
Azt hiszem, érdemes ezt a parányi kitérőt megtenni egy a napokban történt, mértékvesztett arcátlansággal elkövetett garázdaság kapcsán is. Egy tornyosi mezőgazdasági termelő, Bilicki Imre esetére vonatkoztatva. Mert a párját ritkítja ez a számlájára elkövetett óriási gazemberség, az ő demonstratív szerecsenmosdatása. A nagygazda teátrális falhoz állítása – üldözéssel egybekötött sarokba szorítási jelenetekkel – nem is egy kukoricaföldre illő forgatókönyv szerint zajlott. Félelmetesebb, fenyegetőbb volt annál.
A Bilickivel való pilickézés túlmutat önmagán. Nem csupán figyelmeztetést, megregulázást jelent, hanem a nyers és barbár erőfölény fitogtatását is. Ami pedig az elrettentést szolgálja. Józan, paraszti logikával, mezei észjárással végiggondolva, ugyan mi más is állhatna a dolgok csipkefüggönnyel eltakart sötét hátterében.
Az egyik kulcsszó alighanem a Szerbiában tiszta erejéből tomboló, ördögi státushisztéria. Gazda kontra gazda(g). Fékevesztett versengés, embertelen harc a túlélésért, a puszta megmaradásért. És e cél elérése érdekében semmi sem drága. Minden eszköz bevethető. Kőkemény kiszorítósdi és életveszélyes kirekesztősdi ez a javából, amelynek a nem is titkolt végső célja – jelen esetben – a vajdasági magyar paraszt ellehetetlenítése, kispályára, mellékvágányra kényszerítése. A vak is láthatja, hogy (itt és most) ki az úr az itteni földeken. Hogy kié a föld valójában. Nem, nem azé, aki megműveli. Valaki másé. (Az erősebb kutya törvénye érvényesül, nem az igazságé.)
Pedig Bilicki Imre sem éppen akárki. Nem egy névtelen senkiházi. Nem egy ”nem oszt és nem is szoroz”-féle kisbácskai magyar nímand. Hanem egy sokféle hájjal megkent, tőkeerős gazdáról van szó – nemrég még Cirokkirálynak nevezték ezen a vidéken --, aki olyan ember hírében állott, akinek esze is van, nemcsak pénze. Meg tekintélyes kapcsolati tőkéje is. Megfelelő politikai háttere is. Ő maga is meglehetősen dörzsölt figurává formálódott. Sokat látott, sokat tapasztalt ember. Naprakész információkkal rendelkezik. Jó előre felismeri a várható trendeket. Állnak mögötte is. Akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis ujjat mer(észel)tek húzni vele? Kinek szúrhatja a szemét a tornyosi magyar parasztember folyamatos gyarapodása, gazdagodása? Ugyan kinek lehetnek heves féltékenységi rohamai a Bilicki birtok, a Bilicki birodalom láttán? Vérpezsdítően izgalmas kérdés.
A megélhetési bűnözés a mélyszegénységbe jutott Szerbiában most éli virágkorát. A lopás, a betörés, a garázdaság ezerféle válfaja már szorosan hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Hallunk is gyakorta cifrábbnál cifrább esetekről, amelyeken már szinte meg sem lepődünk, és meg sem botránkozunk. A közelmúltban történt tornyosi kukoricatolvajlásos eset azonban hatalmas port kavart, és nemcsak kinn a határban. Bilicki Imre esete az ókéri Dragan Srećkovval valami nagyon-nagyon sötét dologról árulkodik…
Az történt, hogy egy héttel ezelőtt két idegen kombájn megkezdte a kukorica betakarítását Bilicki gazda bérelt földjén, egy 143 hektáros földterületen. És tette ezt minden előzetes bejelentés nélkül, rajtaütésszerűen, sötétedés után, a gazda tudta nélkül. A leszedett, mintegy 12 ezer euró értékű kukoricát még azon az éjjelen el is szállították a tolvajok. Mint akik jól végezték a dolgukat, másnap délelőtt folytatták az illegális kukoricaszüretet. Akkorra azonban már a gazda is felkészült: kihívta a helyszínre a rendőrség, az illetékes köztársasági felügyelőség, valamint a zentai önkormányzat képviselőjét, és lesz, ami lesz alapon, gazdatársaival ők is megkezdték a csőtörést, méghozzá a parcella másik végén. (Filmbe illő versenykombájnozás.)
A nem mindennapi kukoricaföldi szenzációra időközben összesereglett, szemét-száját tátó népes közönség cseppet sem zavarta a két idegen kombájn munkáját. A serény zugaratók rendületlenül rótták a sorokat, a fordulókat. Aztán, hogy árnyaltabbá válhasson az őszi (idillikusnak semmiképp sem mondható) kép, állig mundérba, gumibotba, fegyverbe öltözött rendőrök lepték el a kukoricaföldet. Akiknek viszont eszük ágában sem volt megakasztani a stikában végzett vasárnapi duplakombájnozás menetét. És szemmel láthatólag a minden törvényen felül álló ókéri gazda kísérőivel, testőreivel sem szándékoztak bajuszt (össze)akasztani.
Nyilvánvaló, egyértelmű volt a felállás: csakis az erősebbiknek lehet igaza. Ahogyan a végkövetkeztetés is világos: az íratlan maffiatörvényeket kíméletlenül be kell tarta(t)ni. A legutolsó paragrafusig. Ohne Pardon. A fehér hollónál is ritkább madár kategóriájába tartozó szabályerősítő kivételektől eltekintve, minden magyar embernek ehhez tanácsos igazodnia, ha nem akarja megütni a bokáját. Akármilyen ügyes és élelmes is, bármilyen messzire érjen is el a keze, nem terjeszkedhet a végtelenségig, nem növekedhet az égig. Mert az valakinek majd szúrni fogja a szemét. Akkor viszont előbb-utóbb láthatatlan falakba, korlátokba ütközik, ahonnan már egyszerűen nincsen tovább. Mert ami engedélyezett a szerbnek, az tilos a magyarnak. Valószínűleg a tornyosi Bilicki gazda is ezzel a kisebbségi sorsból eredeztethető „no way out”-helyzettel volt kénytelen szembesülni. És dicséretére legyen mondva: nem futamodott meg gyáván. A helyét megállta.
Szabó Angéla
*A nagyobb gyerekek, serdülő korúak egyik kedvenc játéka volt. Egy ütő és egy pilicke (labdának is nevezték) kellett hozzá. Ütőnek megfelelt egy jól marokra fogható bot, pilickét pedig faragni kellett egy kb. 15-20 cm hosszú, 4-5 cm vastag henger alakú fadarabot a két végén kihegyeztek. Ökölnyi gödröt vájtak a földbe, akkorát, hogy a mélyedésbe helyezett labda hegye kiérjen belőle. Egymás után üthettek a bottal a pilicke hegyére. A jó ütés az volt, amitől a labda egy kicsit felrepült. Ekkor gyorsan el kellett találni a levegőben a bottal, erősen beleütni, hogy minél messzebbre repüljön. Ha ez sikerült, megszámolták, hány „lábnyira” repült a pilicke a gödörtől. (Egyik lábukat szorosan a másik elé rakva lépdeltek – így mérték a lábhosszakat.)
Egy ilyen sikeres ütés után a játékos még egyet üthetett a földön fekvő fadarab egyik kihegyezett végére, s ha megint sikerült a levegőbe ugratnia, és botjával beleütnie, a második lábszámolás következett, s a játékos megint a labda után mehetett, és megint próbálkozhatott. Amikor elvétette az ütést, visszahelyezték a pilickét a mélyedésbe, és próbálkozhatott a második játékos. Több fordulót is játszottak, így egy-egy játékos többször is sorra kerülhetett. Végül összeszámolták, hogy az összes fordulóban együttvéve melyikük érte el a legjobb eredményt.
Kérem Önöket, hogy amennyiben módjukban áll, jelenjenek meg Szabadkán az október 12-ére összehívott megbeszélésen, és foglaljanak pozitív állást mind az öt temerini fiú ügyében! Ők mindannyian az akkori szerb politika áldozatai. Amint tudják, akkoriban 300 magyarverés történt a Vajdaságban, az itteni magyarok viszont csak egy esetben ütöttek vissza. Ezért a fiúkat összesen 61 évnyi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Azonban olyan szörnyűséges gaztettet, amivel vádolták őket (emberölési kísérlet), nem követtek el. A korrupt bírónő által vezetett tárgyaláson elhangzottak messze nem feleltek meg a valóságnak. Az ő legfőbb bűnük az volt, hogy magyarok. A példátlanul szigorú ítélet meghozói nagyon jól tudták, hogy még a háborús bűnösök is csak ritkán kapnak ilyen súlyos ítéletet. Valójában az itteni magyarok megfélemlítése volt az igazi cél. Ez az elhibázott bírósági ítélet nemcsak az öt fiúnak szól, hanem az itteni magyarság is. Figyelmeztetés ez mindannyiunk számára: így járhat mindenki, aki nem hajt fejet, aki nem tűri, hogy szidalmazzák és bántalmazzák a magyarsága miatt.
2004-óta elhunyt Illés Zsolt édesanyja és édesapja, Szakáll Zoltán édesapja, Uracs József édesanyja, Horváth Árpád és Máriás István nagyapja.
Mi, szülők nem akarunk és nem is tudunk belenyugodni abba, hogy a fiaink egy olyan tett miatt töltsenek éveket börtönben, amelyet nem is követtek el. Én súlyos cukorbeteg vagyok, a feleségemnek, Ilonának pedig az idegrendszerét kezdte ki ez a tűrhetetlen állapot.
Kérem Önöket, hogy fogjanak össze a fiúk és az egész délvidéki magyarság érdekében! Tegyék félre az ellenségeskedést, és hozzanak egy egységes döntést! Érdemes egymásnak kezet nyújtani és összetartani egy nemes cél érdekében.
Mi, szülők, de talán az itteni magyarság is ezt várja el Önöktől.
Tudomásunk van arról, hogy a szerb köztársasági elnök hamarosan Magyarországra látogat, ezért jó lenne, ha addigra megszületne az Önök közös álláspontja is.
A vajdasági magyar politikum mély „kommunista-informbürós” letargiában szenved. Érthetetlen, hogy nem tudnak elrugaszkodni a nulla mezsgyétől. Valójában még ki nem halnak, mint a dinoszauruszok addig így lesz, mert más megoldás nincs. Őket ezzel a választási rendszerrel ki nem lehet billenteni, mert folyamatosan sétálnak balról-jobbra, majd vissza. Addig meg megy a félremagyarázás, mellébeszélés, öntömjénezés, foteltartás, ellenségképre való mutogatás...
Útkereszteződéshez értek, azt mondják! Nos így van! Aki nem tud kolompolni az ne fogjon kolompot kezébe! Egyszerű az „örök - polipatikusokat” már régen meneszteni kellett volna a közélet politikai hadszínteréről. A kommunizmusban is csapnivalóak voltak, ma is azok, de ők lehetnek a megmondók, ehhez nagyon értenek! A nagy semmihez, ahhoz értenek! Ez van ezt kell szeretni sóhajtozás nagyon jól megy nékik! Meg az önsajnáltatós nagy dumálásokhoz, hogy mi mindent megtettünk az ügy érdekében ezek meg bántják az dicső magyart! (e rész csak választási kampányban olvasandó)
Érdekes lett a módszerváltás, amíg az ördög a sorok között búvik meg, addig az elvtársak újfent a templom padsorok között! Kedves főkolompos, vedd kezedbe Szerbia hivatalos lapját az elmúlt húsz évből, látni fogod, hogy ki hol állt, mert benne foglaltatott és billentsd ki őket, ez lesz a megoldás neked, mert ez van írva az útkereszteződésben! Baj van, tudom! Nem marad melletted senki... A megoldás csak ennyi!
A legnagyobb baj, hogy drasztikusan megfogyatkoztunk, tovább nem lehet eljátszani, hogy mindenki pótolható. A másik baj, hogy a kvázi demokráciának nevezett balkáni tákolmányba jól beágyazták magukat a legújabb kori „Mágnás Miskák”. Ők azt tehetnek, amit akarnak a szó szoros értelmében. Én itt egy párt rendszert látok „Mágnás Miskák” által finanszírozva, kétpólusú színjátékkal, úgy választások környékén nagy szónoklatokkal, amelyek elillannak a tettek mezején.
A gyakorlatban, hogyan is működik ez? Nos a példa: Kati néném a számlák fizetésekor ma is „Ti baba! -Te öreganyám!" lealázó megszólításban részesül! Szólnia sem szabad, ha a „bosztánjából” ellopják a krumplit, paradicsomot, paprikát a füstölőből meg leakasztják kolbászát. Ma már a bácskai nagygazda is így járt, nos útkereszteződés, na ne! Gyávaság az igen! Melléjük állt itt valaki, hogy érdekeiket védje? Egy politikust sem láttam a tettek mezején! Értem az egérlyukba bújtak, mint 2000. október ötödikén!
A mi bárdjaink meg ez idő tájt inkább fene nagy jogainkról dicshimnuszokat regélnek. Volt már úgy a történelemben, hogy a bárdok búcsúztak az árnyékviláguktól, nos azok dicső bárdok voltak, nem pimasz senkiházik.
A vajdasági magyarok évek óta érdekvédelem nélkül tűrik el a megpróbáltatásokat és a megaláztatást. A legnagyobb csapás, hogy pár kegyben részesített magyarunk húzza el a nótánkat és tiszta kézzel sommáz az államalkotó! Banka bátyám is megsimogatta a puli füle tövét amikor az jó beleharapott a fekete kos lábszárába, valahogy így simogatják az ő füle tövüket is némi dénárért néha euróért cserébe, amikor olyan szép rózsásra festik a délvidéki létüket Strasbourgban, Brüsszelben. Hazatérve sommázzák, hogy a békesség kedvéért erről most hallgattunk, meg arról is...
Remélem dereng már, hogy a délvidéki kesergő csak egy pár jól fizetett munkahelyről szól és nem magyar érdekvédelemről. Nem kell keménykedni, ha zseb meg van vastagon tömve! Jó itt és szép itt minden, mint a Kánaánban csak az a fránya válság ne lenne, mert az a felelős mindenért...
Az országgyűlési képviselőinknek kijár a korrupció, mint választási zsákmány, így az édesanyjukat is eladhatják jó pénzért a mentelmi jogra hivatkozva! Meg kell említsem Albániában is felelni kell a korrupciós ügyekért és ez esetben nincs mentelmi jog! A délvidéki magyar csak pajzs egy magát elitnek nevező politikai kft ügyleteihez, ennyi és más semmi !
Egyértelműen ki van ábrándulva a délvidéki magyar és letargiába süllyedt. A politikusaink akik okozták ezt, kereszteződésről beszélnek. Nem kereszteződésről kell beszélni, hanem alagútról, amelyben fény nem dereng és hosszú ideig nem is fog!
Miről kell beszélni?
Érdekvédelemről kell beszélni és ez irányba kell menni és TENNI! Kati néni érdekeiről a tornyosi nagygazda érdekeiről, a csókai Földművesek Egyesületének érdekeiről, amely kettő perben áll a Szerb állam ellenében a Strasbourgi emberjogi bíróság előtt, mint Don Quijote a szélmalmok előtt! (Pert nyert egyesület hiába fordult a magyar tartományi házelnökhöz*, jogainak érvényesítése érdekében még válaszra sem méltatta őket! Miről beszélünk? )
A törvényt egyoldalúan mérik erre felé, gyakorlatban láttuk és tudjuk! Az államalkotó meg egy két jól fizetett munkahely ellenében azt tehet amit akar, mert néki ez dukál!
Uraim elég volt az értelmetlen szócséplésből, régen elkéstetek a tettek mezejéről, mi délvidéki magyarok időközben a perem szélére csúsztunk és innen nem tudunk talpra állni. Tudom ez volt a célotok, de rátok is ez a sors vár!
Mi maradt? A délvidéki blues vagy kesergő, a színes-bőrű rabszolgákat is az tartotta életben Amerigo Vespucci földjén, ez kell bennünket is életben tartania, mert tudjuk a remény vész el utojára!
Elfogyunk, mint a hold csendesen, o jeah bolondok hajója!
Margit Zoltán
"A sikernek ára van, nem titka, Bohócnak nem jár aranykalitka, Ne szidd a sznobokat, Hisz belőlük élsz, Az írástudóktól meg jobb ha félsz..."
A második "örök-rangadót" egy szorgalmas szervezés előzte meg. Pócs Atilla a régi szép időket megidézve felkért, hogy jó lenne abba a bőrbe belerúgni, amit anno oly sokszor sikeresen tettük, mert Pintérrel és Tóth-Abonyival úgy gondolják. Jól gondolták! Elkezdtem számolni, te jó ég utoljára 1991-ben vettem fel a Zenta Labdarúgó Klub sárga-kék mezét a 11-es csatárszámot a balszélső poszton...Jött az egyetem, el is ment...A délszláv háborúk kettőbe-törtek bennünket, foci karrierünket, mást is, -és szétszórtak bennünket a világban...
Szombat közeledtével, "sportolói-lázban" égtem, meg is lepődtem magamon. Előkerestem a sportcipőmet a hatszöges adidas-t, megtisztítottam, felmentem a "nettre" és megnéztem az utódját, ma már az a modell "11 szöges" a láb vonalához és a terep nehézségéhez idomul...zongorázni még nem tud, de nem is kell, hogy tudjon! Igen, minden fejlődik, így a sport kellékei is.
Igen, nosztalgiáztunk egy picinykét, ki hogyan találta fel magát ebben az örökkön-örökké forrongó világban. A legfontosabb, hogy mindannyian megvagyunk, jól vagyunk és családot is alapítottunk. A meccs 16 órakor kezdődött a "Zsitipályán" az újból híres malomipari létesítmény árnyékában.
A Zenta labdarúgó klub és a Zitopromet Labdarúgó klub örökifjú-öregfiújai
Frissen, üdén és mosolyogva...
A feladat: kettő félidőt kibírni... juj...
Pillanatkép a meccs végéről
Itt már picinykét elfáradtunk...
Itt jön a legfontosabb: újból megvédtük a "mundér" becsületét és kettő góllal megnyertük az örök-rangadót! Gól passzt adtam Pintérnek, volt egy nagy lehetőségem is...A legfontosabb, hogy vigyáztunk egymásra és egy kellemes szombat délutánt töltöttünk el!
– a vajdasági magyar közösség gazdasági, demográfia és foglalkoztatási helyzete – a 2000. október 5-i, önmagát demokratikusnak nevező hatalomátvétel után is – tovább súlyosbodott (a 2011. októberi népszámlás adatait a lakosság nemzeti összetételéről még mindig nem tették közzé), visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott;
– Vajdaságban a munkanélküliek száma meghaladta az eddigi példa nélküli 27 százalékot, az itteni magyarok között a foglalkoztatás nélküliek száma pedig még ennél is jelentősen nagyobb,
– a vajdasági magyar pártok sikertelenül szerepeltek a 2012. választásokon és, hogy közöttük nincsen egyetértés a közösség alapvető kérdéseinek rendezésében, továbbá, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási programjában nem szerepelnek magyarság helyzetének nyílt, illetve megoldatlan kérdései,
– tekintetbe véve azt is, hogy a fentiek miatt a közösségen egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia,
mi, alulírott vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek, az Újvidéken 2012. szeptember ….. tartott értekezlet részvevői, felelősséget érezve önmagunk és gyermekeink jövője iránt, felhívjuk a 2012. évi választásokon megválasztott önkormányzati, tartományi és szerbiai parlamenti magyar képviselőket, hogy megbízatásuk alatt követeljék:
1. Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.
2. Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatának teljes visszaállítását, beleértve az törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.
3. Aszerb alkotmány által anemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, miszerint a választási listák nyitottak legyenek és tegyék lehetővé, hogy egyénekre és ne csak pártokra lehessen szavazni, amely alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.
4. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját. Ennek érdekében szükséges a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítása, amely biztosítja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, érdekeinek megfogalmazását és hatékony képviseletét és új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartása, az állam által elkészített és kezelt teljes választó névjegyzék alapján, figyelembe véve a lakosság területi megoszlását is.
5. Adának, Csókának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését.
6. Aközségi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és -hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, valamint egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát.
7. Magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig. A szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását.
8. Asajtó szabadságát és a pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását.
9. Aszabadkai Népszínház befejezése végső időpontjának meghatározását (amit 2012-re ígértek, de még csak nem is látszik, mikor kerül erre sor).
10. Akollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből.
11. Aszerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, biztosítsa az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. Tegyék lehetővé a második világháború áldozatai emlékművének felépítését az újvidéki Futaki úti temetőben, Csúrogon, Járekon és más helységekben.
12. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és a rontaná a közbiztonságot.
13. Aszerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.
14. A magyar őshonos nemzeti kisebbség említett kérdései legyenek jelen Szerbia európai integrációs csatalakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.
15. Afenti követelések megvalósításáért való határozott kiállást – minden szinten – számon kérjük a magyar képviselőktől és további támogatásunkat ettől tesszük függővé.
Ezeket a közösen megfogalmazott álláspontjainkat eljuttatjuk a belföldi és külföldi sajtónak, Ivica Dačić szerb kormányfőnek, Stefan Fülenek, az Európai Bizottság bővítési biztosának, Jelko Kacinnak, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.
Újvidéken, 2012. szeptember
Vajdasági magyar politika pártok:
Vajdasági magyar civil szervezetek:
Magánszemélyek:
A tervezet előterjesztője: Bozóki Antal,
az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke
Szerbia képviselőháza 2011. december 5-én fogadta el a rehabilitálási törvényt, amellyel „azon személyek rehabilitálását és rehabilitálásuk jogi következményeit szabályozza, akiket politikai, vallási, nemzeti vagy ideológiai okokból életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól a törvény hatálybalépésének napjáig megfosztottak”.
A törvény a szerb Hivatalos Közlöny 2011. december 7-i 92. számában jelent meg, ami azt jelenti, hogy még tavaly december 15-én hatályba lépett.
Rehabilitációs jogok
A rehabilitált személyek jogait a jogszabály 20. szakasza rendezi, miszerint „a rehabilitált személynek joga van a külön szolgálati idő elismeréséhez, havi pénzbeli térítéshez (külön pótlék), egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb jogokhoz, joga van a törvény 2. szakaszának 1. bekezdése alapján elvett vagy elkobzott vagyon visszaszármaztatásához, illetve az ezzel a vagyonnal kapcsolatos kártalanításhoz és rehabilitációs kárpótláshoz”.
A rehabilitációs kárpótlásra való jogot a törvény 26. szakasza szabályozza. Ennek alapján a rehabilitált személy „jogosult a szabadságának és jogainak megsértése miatt keletkezett anyagi károk kárpótlására, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban” (1 bekezdés).
A rehabilitált személy halála miatt elszenvedett lelki sérelmekért nem anyagi kárpótlásra jogosult a rehabilitált személy házastársa, gyermeke és szülei, illetve testvérei és élettársa, aminek feltétele, hogy közöttük és az elhunyt rehabilitált személy között tartós életközösségi viszony volt, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban (21. szakasz 2. bekezdés).
Ezen túlmenően (21. szakasz 1. bekezdés), a rehabilitált személyek gyermekei (7. szakasz 5. pont), akik a szülők jogainak és szabadságának megsértése idején a büntetés-végrehajtási intézetben születtek, illetve akik a szülőkkel együtt bizonyos időt ezekben az intézetekben töltöttek, vagy a büntetés végrehajtás ideje alatt az egyik vagy mindkét szülő gondoskodását nélkülözve nőttek fel, nem anyagi, vagyis ún. rehabilitációs kárpótlásra jogosultak, a szabadságvesztése miatt elszenvedett lelki sérelmekért, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban.
Botrányos viszonyulás
Sz. Piroskát és három másik családtagját (szüleit és nagyanyját), akiket 1945. január végén Csúrogról a járeki táborba hurcoltak, az újvidéki Felső-bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. Piroskáék a táborban mintegy kilenc hónapot töltöttek, majd a palánkai kendergyárba vitték őket dolgozni. Szabadulásuk után Szenttamáson telepedtek le.
A bírósági ítélet kézbesítése után (2012. április 4-én) a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap újvidéki fiókszervezetéhez fordultam, hogy ügyfelem számára, a rehabilitálási törvény 20. szakaszának 1. bekezdésével összhangban, ismerje el „a külön szolgálati időt és a havi pénzbeli térítést (külön pótlékot)”.
A címzettnél való többszöri érdeklődés után azt a (szóbeli) választ kaptam, hogy „a tárgyat a levéltárba helyezték” (sic!). Más szóval, a kérelmet válaszra sem méltatták, ami – még ha közigazgatási eljárásról is van szó – botrányosnak nevezhető. Ezek után nem maradt más, minthogy nyomatékosan követeljem, írásban válaszoljanak a beadványomra. Szeptember 9-én aztán az alábbi szövegű válasz érkezett:
– Értesítjük Önt, hogy eddig nem volt lehetőségünk se elfogadó se elutasító határozatot hozni az Ön ügyfele, Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati idejének elismeréséről, az újvidéki Felső-bíróság rehabilitálási végzése alapján, a rehabilitálási törvénnyel összhangban, tekintettel arra, hogy az újvidéki Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától nem kaptunk utasítást az ilyen jellegű külön szolgálati idővel kapcsolatos munka végzésére.
Az Ön követelésének fénymásolatát elküldtük a tartományi alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektora igazgatójának, tanácskozás és az illetékes minisztériumtól való válaszadás céljából – olvasható a (válasz)levélben.
Sz. Piroska tárgyában 2012. április 2-én az Igazságügyi Minisztériumnak a rehabilitációs kárpótlás rendezésére februárban alakult különbizottságához is fordultam, hogy ügyfelemnek – a rehabilitálási törvény 26. szakaszának 1 bekezdésével összhangban – Szerbiai fizessen anyagi és erkölcsi kárpótlást (az elszenvedett lelki fájdalmak és az átélt félelem miatt, valamint személyi jogainak és szabadságainak megsértését).
A követelésre a Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság mind a mai napig nem válaszolt, annak ellenére, hogy a törvény (27. szakaszának 3. bekezdése) 90 napos határidőt lát elő a kérelemről való döntésre. A Bizottság egy másik ügyfelem (Z. Gyula) rehabilitációs kártalanítás iránti június 1-jei kérelmére sem válaszolt, habár a válaszadási határidő már ebben az ügyben is letelt. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek most – ugyancsak a rehabilitációs törvény értelmében – a bírósághoz kell fordulniuk a kártérítési kerettel. Ez persze többéves pereskedést is jelenthet, illetve jelentősen megnehezíti a kárvallottak törvényes jogainak megvalósítását.
Válaszra váró kérdések
A gyakorlatban a rehabilitálási törvény rendelkezéseinek érvényesítése – csaknem tíz hónappal az elfogadása után – jóformán még csak el sem kezdődött.
A Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság a Kopár szigetet (Goli otok) megjárt rehabilitáltak kérvényei közül – eddig mintegy 190-en adták át a szükséges dokumentumokat – mindössze 15-öt hagyott jóvá. A kártérítés minden börtönben eltöltött nap után 700 dinár.
A szigeti rabságot túlélők nagy hányada nem fogja elfogadni az állam által felkínált kártérítést és bírósághoz fordul. Egyesületük elnöke, Zoran Ašanin azt nyilatkozta, hogy tárgyalt az Európai Bizottság egyik tisztségviselőjével, aki szerint legalább napi 100 eurós kártérítés járna nekik. A tortúrát átéltek közül viszont már mind elmúltak nyolcvanévesek. Belefáradtak a harcba – írja Tómó Margaréta (Hétszáz dinár napjára, Magyar Szó, 2012. június 23.).
Mindezek után a hatalmi szerveknek válaszolniuk kell(ene) a kérdésekre: Szerbia valóban kárpótolni kívánja a rehabilitáltakat, vagy a törvényt csak az európai integrációs tárgyalásokon való felmutatás céljára hozta meg? Mikor és milyen kárpótlásban részesülnek az atrocitásokat, táborokat, jogsértéseket túlélt vajdasági magyarok? Arra vár talán az állam, hogy a jogosultak elhalálozzanak? Ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia kellene a Vajdasági Magyar Szövetségnek, akinek a képviselői a szerb parlamentben megszavazták a törvényt, és a Magyar Nemzeti Tanácsnak is.
Mária Magdolnát a Názáreti Jézus egy megkülönböztetett tanítványaként említik úgy a kanonikus Új Testamentumban, mint a különböző Apokrif Evangéliumokban.
Karen King bibliakutató szerint egy 4. századi, kopt nyelven íródott papirusztekercs-darab világos utalásokat tartalmaz arra nézve, hogy Jézusnak felesége volt.
A korai kereszténység történetével foglalkozó Karen King (Harvard Divinity School) egy római konferencián mutatta be a leletet.
A tekercsen több más mondattöredék mellett ez olvasható: "Jézus mondá nekik", majd a mondat egy vesszővel elválasztva úgy folytatódik: "A feleségem...". Ám ez a másik mondat nem fejeződik be, tehát nem lehet tudni, hogy egészen pontosan kiről és kinek a feleségéről beszél a továbbiakban Jézus. Egy másik szövegrészlet szerint a feleség Jézus tanítványává válhat. A tekercsen lévő feliratokat lásd az eredeti sajtóközleményben, ezen az oldalon.
-Ugyanakkor a papirusz forrását nem nevezte meg King, így a dokumentumot még további, komoly vizsgálatoknak kell alávetni, a forráskritika szabályainak megfelelően.
King szerint ez Mária Magdolnára utalhat. Egyelőre viszont az sem eldöntött kérdés, hogy a történeti Jézus hol született, hogyan nőtt fel, így a fiatal korára vonatkozó feltételezéseknek és kombinációknak igen sok változata van. (Betlehemben vagy Názáretben való születése is bizonytalan, sőt két Betlehem is szóba került már születési helyeként.)
-Ugyanakkor a kopt kézirattal kapcsolatban más szakértők kevésbé lelkesek. Jim West, egy amerikai baptista lelkipásztor, a téma egyik szakértője a BBC-nek King bejelentése kapcsán így nyilatkozott: "egy papirusztöredék megjegyzése nem bizonyít semmit", hiszen nem több, mint egy lényegi összefüggéseitől megfosztott kijelentés.
A BBC megjegyzi, hogy bár King szerint a papirusz hiteles, azért további vizsgálatok szükségesek az eredetiség igazolására. Így például a tinta vegyelemzése is várat még magára. Az NBC amerikai tévécsatorna egyik blogja viszont azt hangsúlyozza, King maga sem állítja, hogy a papirusztöredék bizonyítékot szolgáltatna Jézus megházasodására. Inkább a korai keresztény egyházon belüli vitákra utal, amelyek a cölibátusról és a nők helyzetéről, megítéléséről szóltak.
A Harvard Egyetem honlapján kérdés-felelet formájában tárgyalják a papirusz kapcsán felmerült problémákat. Először is a közleményben hangsúlyozza az egyetem, hogy a papirusz nem bizonyítja Jézus házasságát. Ugyanakkor arra sem szolgáltat bizonyítékot, hogy a "történelmi Jézus" nem volt házas. A most előkerült dokumentum feltehetően negyedik századi, ezért időben távol van már Jézus korától. Mindazonáltal az, hogy Jézus nőtlen volt, nem szerepel a Jézus korában készült iratokban, először a Kr. u. 2. századtól bukkannak fel a nőtlenségére vonatkozó állítások. A cölibátusról szóló vitákban merült fel, körülbelül a halála után egy évszázaddal a kérdés, hogy megházasodott-e Jézus. A most felbukkant papirusz mindössze arra lehet fontos bizonyíték - ha a hitelességét minden kétséget kizáróan igazolni lehet -, hogy a keresztény egyházban viták folytak ezekről a kérdésekről.
A dokumentum hitelessége kapcsán már említettük, a Harvard kutatói is elismerik, hogy a tintát még elemezni kell, de a papirusz anyaga és a kopt szöveg hitelesnek minősíthető a szakértők szerint. Sőt a papirusz és a tinta kölcsönhatásba lépése sem ad okot arra, hogy hamisítvány lenne a most előkerült irat. Mindezt nemcsak a Harvard Dinity School, hanem a New York-i Institute for the Study of the Ancient World szakértője, Roger Bagnall és a Princeton Egyetem specialistája, AnneMarie Luijendijk is megerősítette.
A „vad módon” lezajlott illegális kukoricatörés – magyarán: lopás, rablás – a múlt héten kezdődött. Szombaton. Hétfőn pedig folytatódott.
Újvidéki és verbászi rendszámtáblájú kombájnok – hívatlanul és rajtaütésszerűen – beálltak a tornyosi határban egy tekintélyes méretű kukoricatáblába, és meglehetősen demonstratív módon – hogy láss csodát(!) – teljes iramban megkezdték a tengeri betakarítását. Más földjén. A tornyosi gazdákén. Egy szuszra, még szombaton éjjel, elvittek két kamionnyi, körülbelül 12 ezer euró értékű termést. Minthogy szinte semmiféle ellenállásba nem ütköztek az éjszakai tolvajok, alighanem vérszemet kaptak, mert hétfőn teljes elánnal folytatták a már megkezdett csőtörést. Mire a földet bérlő helybeli gazda megérkezett a helyszínre, már újabb 3 ezer euró értékű zsákmányt sikerült lekombájnozniuk. A meglepetéséből és az első csodálkozásából még teljesen fel sem ocsúdott tulajdonos meg legfeljebb csak bámulhatott a csörögve-zörögve zakatoló idegen masinák láttán. Amikor viszont észbe kapott, a segítségére siető gazdatársainak ő is elrendelte a kukoricatörést, méghozzá a parcella másik végén. Így egyidejűleg, párhuzamosan zajlott a villámgyors betakarítás. Sztereóban törték a tengerit! – mondhatnánk kissé cinikusan, ha nem lenne amúgy is tragikus a történet.
Ha nem fenyegették volna meg életveszélyesen a földet bérlő gazdát…
A történethez hozzátartozik az is, hogy az ókéri illetőségű gazda nem számít éppen ismeretlennek a saját szülőfaluján kívül sem. A korábbi években már megjelent ő a kicsinyke Tornyoson is. Bérelt termőföldet a falu határában, de mivel árendát nem nagyon szeretett fizetni, ezért beszüntették a vele való együttműködést. Helyette inkább egy helybelinek adták haszonbérbe az egykori szövetkezeti parcellákat. A dölyfös termelő most mégis úgy érezte, hogy őt továbbra is megilleti mindaz a „kiváltság”, ami egy ex-bérlőnek kijár, és az éj leple alatt megjelent a mezőgépeivel, hogy a termésből kivegye a vámot. Időközben épp csak arról feledkezett meg, hogy a tavasz folyamán már nem ő volt az, aki a kukoricamagot elültette…
Hogy a meglehetősen alpári módon zajló kettős, „ikerkombájnozás” története még vérlázítóbb legyen: vagy 20 hivatalból kirendelt zentai rendőr is végignézte, figyelemmel kísérte ezt a szántóföldi gazemberi színjátékot. És próbált valamilyen módon igazságot tenni. Valahogy úgy, hogy a kecske is, meg a káposzta is…
A rendőrség tétlenül végignézte a lopást... Fotó: Pannon RTV
A felháborító eset példaértékű. Akár oktatni is lehetne. Ebben a történetben minden tipikusan és specifikusan vajdasági magyar nyomorúságunk benne foglaltatik. Mint cseppben a tenger.
A szegénységünk:az idei, szokatlan méretű aszállyal sújtott esztendőben minden egyes kukoricacső aranyat ér. Olyannyira kevéske termett belőle. Ha még abból a természet által pimaszul megvámolt mennyiségből – pofátlan módon – idegenek is akarnak részesedni, akkor szép kevés marad annak, aki egész évben bajlódott vele.
A másodrendűségünk:a vagy száz kilométerről érkezett szerb gazda, mivel másként nem ment, hát erőnek erejével próbált meg érvényt szerezni saját vélt igazának, (elő)jogai érvényesítésének. Csak találgatni lehet: remélhetőleg nem pusztán a nemzeti identitásából és pénzember mivoltából eredeztethetően. Mert kukoricaorzási elhatározásában igencsak állhatatosnak bizonyult. Váltig hangoztatta, hogy a tornyosi földeket igenis ő vette haszonbére, nem pedig a helybeli gazdák. Ezen sommás kinyilatkoztatását viszont semmiféle érvényes szerződéssel, semmiféle egyéb dokumentummal nem tudta alátámasztani. Így jobb híján, csak a „tekintélyt” parancsoló hangerejére meg a kíséretében lévő testőrszerű fogdmegekre támaszkodva akarta kiharcolni a maga igazát. És ebbéli igyekezetébeneleinte a karhatalom is támogatta. Nagyon úgy nézett ki, hogy a helybeli magyar gazda hiába lebegteti az egyenruhások szeme előtt a 143 hektáros földterület bérléséről szóló érvényes szerződését, mert majd úgy is az lesz az illegális kukorica-betakarítási történet végső konklúziója, hogy a hivatalos papírossal legfeljebb kitörölheti a valagát. Már ha egyáltalán arra a célra elegendőnek bizonyul. Mennyiségileg, nagyságilag.
A helyszínre érkező illetékes köztársasági felügyelőség kirendeltjét is meglehetősen goromba módon kioktatta a mindenekfelett álló és így érinthetetlennek számító ókéri nagyhangú nagygazda: „Ki maga egyáltalán? Maga nekem nem mondhat meg, és nem tilthat meg semmit! Nem tehet ellenem semmit sem!”
A sajtónk kiszolgáltatottsága:az esethez a helyszínre kivonuló televíziós forgatócsoportot, mint egy hátulgombolós, lecsúszott zoknis kisgyereket, néhány határozott mozdulattal rendre intették a messziről érkezők. Egykettőre leállították a nekik nem tetsző forgatást. Nyilván nem volt az ínyükre, mert az orgazda gorillái egyszerűen kikapcsoltatták a kamerát.
Úgy festett, hogy a tornyosi gazdák ezt a parasztemberhez méltatlan kukoricacsatát végérvényesen elveszítették. De aztán fordult a kocka. Az illegális kombájnozásnak és az idegtépő kötélhúzásnak vége szakadt. Az idegeneket hazavezényelték. Ebül szerzett zsákmányukkal együtt. Amit megszereztek, eloroztak, az már az övéké maradt. Nem kellett visszaszolgáltatniuk. Erre ugyanis nem kötelezte – és nem is kényszerítette -- őket az égvilágon senki sem. (Nálunk ez már amúgy is bevett szokás. A tolvaj nem adja vissza a szajrét. Miért is tenne ilyet, ha ép bőrrel megúszhatja a dolgot?)
A mindenképpen tanulságos és továbbgöngyölítésre érdemes tornyosi történet bukéját alighanem az adja meg, hogy ezt a részint világos nappal történt nyílt színi rablást nem egy nadrágszíj-parcellácskával rendelkező idős és magatehetetlen parasztembernek a kukoricaföldjén bonyolították le. Az elkövetők számára az a fajta forgatókönyv szerinti móresre tanítás valószínűleg nem is számított volna igazi kihívásnak, valódi hőstettnek. De egy erőteljes magyar gazdát ily fondorlatos módon megleckéztetni, kukoricázni vele, így csúfot űzni belőle – mert úgy látszik, az ilyesmi sem lehetetlen – az már egészen más tészta! Az élvezet is nyilván hatványozottabb, ha (vajdasági magyar viszonylatban) egy már-már földbirtokosnak is beillő, javakorabeli termelőn verhetik el a port, tölthetik ki a kedvüket. Aki pedig élete során látott már sok karón sokfajta varjút.
És mégis… Az erősek jöttek, láttak, arattak. A gyengék meg – bár erkölcsi értelemben győztek(?) – legfeljebb nem győztek csodálkozni. Gondolom, az is megfordulhatott a fejükben, hogy vajon a szerb fővárostól délebbi területeken is eljátszhatták volna ugyanezt a színjátékot az ókériek? Minden bántódás nélkül? Vagy ilyesmit csak a jámbor vajdasági magyarokkal lehet és szabad is megtenni? De tényleg: lehetséges is? Szabad is?
Így zajlott hát a tornyosi kukoricaföldi „happening”. Ami valami miatt mégsem végződhetett happy enddel…
Azonnali és kemény fellépést sürget a szerbiai magyarellenes támadások elkövetői ellen Tabajdi Csaba, szocialista európai parlamenti képviselő.
Az EP kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának társelnöke hétfőn (szeptember 17-én – B. A. megj.) Ivica Dačić szerb miniszterelnökhöz, amelyben azonnali, határozott és hatékony lépésekre szólítja fel a szerb hatóságokat a közelmúltban a képviselő közlemény szerint „érzékelhetően megnövekedett magyarellenes indulatok és cselekmények visszaszorítása érdekében”. Tabajdi azt követően küldött tiltakozó levelet, hogy a hétvégén nyolc magyar fiatalt ért támadás Szabadkán, – mint a képviselő rámutat – vélhetően azért, mert magyarul beszéltek. A szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy idén májusban már sor került egy hasonló incidensre Szabadkán.
„Szerbiának biztosítania kell a területén élő nemzeti kisebbségek, köztük a magyar közösség jogait és biztonságát. Ez alapkövetelmény az ország európai uniós csatlakozási folyamatában. Amennyiben a szerb hatóságok nem képesek hatékonyan fellépni az etnikai indíttatású erőszak ellen, az ellehetetleníti Szerbia további közeledését az EU felé” – szögezte le közleményében a szocialista EP-képviselő, aki azt is tudatta, hogy a történtekre felhívja Jelko Kacin, a Szerbiáról szóló európai parlamenti országjelentésekért felelős EP-képviselő figyelmét is. Tabajdi Csaba egyúttal arra is emlékeztet, hogy 2005-ben, amikor több etnikai indíttatású támadás is történt a magyar közösség tagjai ellen Szerbiában, az Európai Parlament állásfoglalásban ítélte el a történteket.
A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő Magyar Szó, de a Vajdaság Ma internetes hírportál sem közölte az MTI hírét. A vajdasági magyarok Tabajdi tiltakozó leveléről a belgrádi Blic c. belgrádi napilapból értesülhettek (Poslanik EP iz Mađarske pisao Dačiću, Blic, 2012,. szeptember 18., 4. o.):
